2013. július 24., szerda

Menedék tábor


Orfűre látogatott egy júliusi hétvégén a Menedék csapata és az ifiklubba járó gyerekek. A helyszín az orfűi Panoráma kemping, lakókocsikkal, esti játékkal, szabadsággal és közös reggelivel.
A program sűrű volt, esélyt sem hagytunk az unalomnak. Rögtön megérkezés után a szabad strand felé vettük az irányt, vízi biciklivel és sok-sok vízi játékkal. Hazaséta után pedig közös pizza-vacsora, elalvás előtt pedig néhány játék. Az első éjszaka, a táborozás izgalmai, az újdonság varázsa és a szülőktől távol, együtt alvás sokáig nyitva tartotta a gyerkőcök szemét, éjszakába nyúltak a beszélgetések, sokáig szűrődött ki nevetés és fel-felbukkanó lámpafény a kocsikból.



Másnap délelőtt a közeli malommúzeumot látogattuk meg, ahol helyben sütött kenyeret fogyasztott a csapat ebédre. Délután pedig a csúszdaparkot rohantuk le. Ezen az estén már könnyebben ment az elalvás, a mozgalmas két nap után azonnal ágyba dőltek a vacsora után a gyerekek.

A harmadik napon délelőtt a lovaglást próbálhatták ki a srácok, kis rábeszéléssel és a kezdeti félelmek legyőzése után mindenki nagyon élvezte. Délután pedig az abaligeti cseppkőbarlangokat látogattuk meg, ahová lovaskocsin érkeztünk. Erről sajnos nem készület – nem készülhettek – fényképek. Ha lehetett volna, én az egymáshoz összebújó gyerkőcöket fényképeztem volna le, akik a hűvös barlangban megosztották a pulóverüket, pokrócukat azokkal a társaikkal, akik gyengébben voltak öltözve.

A tábor zárásaként pedig a pécsi Mecsextrém parkot látogattuk meg, ahol alkalmunk nyílt kipróbálni a bobot, az erdei kötélpályát, gokartot, mindent, mi szem szájnak ingere. Szerencsére jutott idő arra, hogy minden gyerkőc kipróbáljon mindent, amit akart, senki nem maradt le semmiről.





Csapatépítésre nem volt szükség, hiszen ezek a gyerkőcök régóta ismerik egymást és minket is, mégis ha lehet, közelebb kerültünk egymáshoz, nagyon sok élménnyel és tapasztalattal gazdagodtunk – amire alapozhatunk a következő és az azután következő táborokban. Hiszen természetesen nem ez volt az utolsó, folytatása következik…

-          Augusztus: Sikonda -

2013. július 15., hétfő

Nyári bevetésen az Élmény Kommandó

Az elmúlt három hétben sem állt le az Élmény Kommandó, mivel több alkalommal is a Budai Városkapu Iskolaközpont tagintézményeiben, pontosabban a Komlói úti tagintézményben, a Gyárvárosi Általános Iskolában, a Bártfa utcai Általános Iskolában, a Pécs-Somogyi Általános Iskolában és a Pécs-Vasasi Általános Iskolában jártunk, ahol a nyári napközik részeként élménypedagógiai, outdoor és kreatív foglalkozásokat tartottunk.